Mi az etnobotanika?

Az etnobotanika az emberek és a növények közötti kapcsolat tanulmányozását jelenti, és leggyakrabban a növények őshonos felhasználásának tanulmányozására utal. Más szóval a kulturális antropológia és a botanika házassága, olyan tanulmány, amely a növények gyógyszerként, táplálékként, természeti erőforrásként vagy az istenek kapujaként betöltött szerepét vizsgálja. Általában viszonylag fiatal tudományterületnek számít. Hivatalosan csak körülbelül száz éve ismerik el akadémiai tudományágként. Ez a nézet azonban csalóka. Valójában a növények és felhasználásuk vizsgálata az egyik legalapvetőbb emberi érdek, amelyet minden kultúra több tíz-, ha nem százezer éve gyakorol – csak akkor még nem hívták “etnobotanikának”. Az emberek mindig is a növényektől függtek elsődleges szükségleteik (élelem, menedék, meleg, gyógyszerek stb. stb.) kielégítésében, és így természetesen megismerték felhasználásukat. A nomád vándorlás során ezt a tudást kicserélték a szomszédos törzsekkel, barátokkal és ellenségekkel, és fokozatosan bővítették. Így a növényismeret az idők kezdete óta terjedt a világban – és gyakran maguk a növények is elterjedtek vele együtt.Az újabb kori történelmet tekintve számos feljegyzés található etnobotanikai terepbejárásokról és beszerzésekről, valamint a növények és felhasználásuk részletes leírásairól a klasszikus kor előtti időkből. Az arabok például élénk érdeklődést mutattak a növények iránt. Keleti expedícióik során sok információt gyűjtöttek a helyi növények felhasználásáról, és ugyanannyi új növényt hoztak magukkal, mint amennyit magukkal vittek. Ugyanez igaz minden hódító népre, amely idegen és ismeretlen területre merészkedett. A rómaiak az Európát átszelő keresztes hadjárataik során aktívan felkeresték a helyi gyógynövényszakértőket, és gyakran alkalmazták tudásukat azáltal, hogy a csapataik szolgálatába állították őket. A növények nagy üzletnek számítottak az Óvilágban, és a legősibb kereskedelmi útvonalak közül sok valójában a növényi termékek – például a tömjén, az egzotikus fűszerek vagy a keletről származó selyem – kereskedelmére jött létre.A spanyol hódítók részletes feljegyzéseket készítettek az Újvilágban találkozó őslakosok által használt növényekről is. Valójában Kolumbusz “felfedezése” Amerikában “véletlen” volt, az Indiába vezető gyorsabb út keresésének és Délkelet-Ázsia jövedelmező csábításának mellékhatása. Amit talált, nem az a bors vagy szerecsendió volt, amit remélt, mégis, az általa és a későbbi expedíciók által magukkal hozott növények ugyanolyan fontos szerepet játszottak, és azóta a nyugati étrend nélkülözhetetlen elemeivé váltak. Képzeljük el az olasz konyhát paradicsom nélkül vagy az ír étrendet burgonya nélkül! Az etnobotanika tehát valóban az emberi kutatás egyik legrégebbi területe. Talán éppen azért, mert létezésünk alapfeltétele volt, csak a közelmúltban nyert elismerést tudományként. A tudományos vizsgálatot az “alany-tárgy” viszony jellemzi, amelyben a megfigyelőnek el kell vonatkoztatnia magát a megfigyeltől. Ez valójában a növényekkel való érintett interakciótól való eltávolodást jelenti. Talán azért, mert ebben a technológiai korban kevésbé jelentősek, azaz kevésbé vannak jelen tudatunkban, kiszorultak a közvetlen tapasztalat (személyes kapcsolat) szférájából a külső jelenségek birodalmába, ahol objektíven és racionálisan lehet őket tanulmányozni, címkézni és tudományos neveket adni nekik, boncolni és elemezni őket “aktív vegyületek” keresése céljából, amelyeket később új csodaszerekként lehet hasznosítani.

Szólj hozzá!